Bagolytábor

Remek hangulatban telt az idei Bagolytábor Sarudon. 3 osztály 55 diákja vett részt az idei táborban, ahol szórakoztató játékok formájában ismerkedhettek meg évfolyam- és osztálytársaikkal, és természetesen osztályfőnökükkel.
A 2 nap sok-sok nevetéssel, vidámsággal, tábortűz melletti megható pillanatokkal telt. Új barátságok kötődtek, reméljük, nagyon hosszú időre!
Szőke Gábor Atya jelenléte, csapatépítő játékai sokat segítettek mindannyiunknak a lelki feltöltődésben.
Az első megálló Makláron volt, ahol Stühmer csokoládét lehetett megkóstolni. Természetesen visszafelé is muszáj volt megállni. Első nap csapatokat alakítottak a pedagógusok a tanulókkal, hogy megismerjék egymást, és kicsit enyhüljön a feszültség. A későbbi feladat az volt, hogy az előre elkészített zászlódarabot a csapatoknak saját képükre kellett színezni. Persze Ők még akkor nem tudták, hogy ez majd egy zászló lesz 🙂
Másnap játékos vetélkedő formájában ismerkedtek a tanulók a teremtéstörténettel. Délután sárkányhajózás és vízijátszótér volt a program, aki pedig elfáradt, az lepihenhetett a táborban. A szúnyogoknak is enni kellett adni valakinek 🙂

Üzemlátogatás

Izgalmas péntekkel zártuk a hetet a SZIKSZI-ben. Logisztikai szakképzésben résztvevő diákjaink meglátogatták az OAM Ózdi Acélművek Kft. gyáregységét, ahol testközelből tapasztalták meg, hogy milyen feladatai vannak egy ilyen jellegű üzemben dolgozó logisztikusnak, és mit jelentett egykoron a kohászati munka.
Köszönjük a lehetőséget, sokat tanultunk a látogatás során, és köszönjük Vincze István Tanár Úrnak a szervezést!

Csíksomlyói búcsú -kopjafa állítás

Tíz diákunk vett részt június 8-án a csíksomlyói búcsún, közülük öten az iskola alapítványának támogatásával. A négynapos zarándoklat során, amelyet Gábor atya szervezett, nem csak a búcsún való részvétel, a több százezres sokaság együvé tartozásának kézzelfogható érzése, a magyar és a székely himnusz éneklése vagy sírásba fojtása jelentett óriási lelki töltekezést, de a másnapi ünnepi szentmise a kegytemplomban és a többi program is. Megnéztük a gyönyörű ditrói kéttornyú templomot, és megörökítettük azt a székelykaput, melynek felirata: „Mikor nem lesz hon, csak világ, a magyaroknak akkor is lesz hazájuk, hiszen övék volt Kossuth Lajos.” Madéfalván megemlékeztünk az 1764-ben az osztrák császári katonaság által lemészárolt több száz székelyről, akik tiltakoztak a határőrezred felállítása és az adóztatás ellen.
Felemelő érzés volt részt venni azon az eseményen, amikor Nyergestetőn felállítottuk Ózd első kopjafáját, amely egy 170 éves múltra visszatekintő csatára emlékeztet, minket, ózdiakat is. Tanulóink aktív résztvevőként szerepeltek, hiszen röviden ismertették a kisszámú székely hadsereg önfeláldozó küzdelmét az osztrák és orosz csapatokból álló ellenséges hadsereg ellen, elszavalták Kányádi Sándor Nyergestető című versét, és a felállított emlékműre felhelyezték a magyar szalagot. A kopjafa felirata híven tükrözi a tragikus esemény lényegét: „Nem a sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” Hazafelé Gyulafehérváron az érseki székesegyházban és a vár területén lévő látnivalók nyűgözték le a résztvevőket. Nagyon fárasztó volt az egész napos utazás, de mindent felülmúlnak az élmények, amelyek minden bizonnyal mindenki számára emlékezetesek maradnak.

Gyárlátogatás BorsodChem

Gyárlátogatáson vettünk részt múlt héten pénteken, hiszen fontos számunkra, hogy a SZIKSZI-ben megszerzett tudás hasznosítható legyen a versenyszférában.
Diákjaink a kazincbarcikai BorsodChem, a miskolci Tigáz és az ózdi ABB üzemeit látogatták meg, logisztikai, pénzügyi és ügyviteli szakmai ismereteket szerezve.

Akadályverseny

A pénteki izgalmas délután után szombaton az izmaikat mozgatták meg 160-an, 120 SZIKSZI-s, 30 Vasváros és 10 Bolykys diák! A gyönyörű napsütésben 15 km-t és 7 akadálypályát legyőzve fáradtan érkeztek meg a fogadó állomásra, ahol enyhíthették étvágyukat, szomjukat… Az általános iskolák közötti versenyt nagyon szoros küzdelemben a Bolykysok nyerték meg, ők kapták a külön erre a célra alapított SZIKSZI-s kupát! Gratulálunk nekik, de minden résztvevőnek is, hiszen önmagát legyőzve mindenki nyertesen ért be a célba! A 24 csapat mindegyike úgy nyilatkozott, hogy “jövőre, veled, ugyanitt”!